"Oroszország nem hagy fel az Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának aláásására irányuló kísérletekkel. Bármilyen álnépszavazás az ideiglenesen megszállt területeken jogilag semmis, és nincs jogi következménye. A világon egyetlen ország sem ismeri el államunk nemzetközileg elismert határainak erőszakos megváltoztatását. Oroszország még erőteljesebb választ fog kapni a nemzetközi közösségtől, ami felgyorsítja zuhanását a globális elszigeteltség szakadékába" - mondta az MTI szerint az ukrán külügyi szóvivő.
Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által támogatott, önhatalmúlag kikiáltott kelet-ukrajnai "Luhanszki Népköztársaság" vezetője a szakadár terület hírportálja szerint vasárnap jelentette ki, hogy hamarosan népszavazást tarthatnak a régió Oroszországhoz való csatlakozásról. Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának (parlamenti alsóháznak) a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője ugyanakkor - reagálva Paszecsnyik kijelentésére - úgy vélekedett, hogy ennek még nem jött el az ideje.
Az Ukrajinszka Pravda hozzáfűzte, hogy az orosz politikai vezetés, elsősorban Vlagyimir Putyin elnök el akarja érni, hogy Ukrajna ismerje el a donyecki és a luhanszki szakadár "népköztársaságok" függetlenségét.
Oroszország februárban ismerte el függetlennek a két Donyec-medencei "népköztársaságot", nem sokkal később általa békefenntartónak nevezett műveletet rendelt el a térségben, majd rá pár napra megindította a teljes körű háborút Ukrajna ellen.
Orosz képviselő: nem ez a megfelelő pillanat a népszavazásra Luhanszkban
Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki "népköztársaság" Oroszországhoz való csatlakozásáról - jelentette ki Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának (parlamenti alsóháznak) a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában.A napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt ígérte, hogy Ukrajnában népszavazás útján hozzák majd meg a végső döntést minden kompromisszumról, amelyet az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokon elérnek, beleértve a biztonsági garanciák és az ideiglenesen megszállt területek státusának kérdését.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve