A látogatással is kifejezésre kívánják juttatni, hogy a V4 elkötelezett Ukrajna területi egysége mellett - mondta Kaleta Gábor, és emlékeztetett rá, hogy a V4 külügyminiszterei hétfői budapesti tanácskozásukon elfogadott közös nyilatkozatukban már jelezték, a közeljövőben ellátogatnak Ukrajnába.
Martonyi János mellett Miroslav Lajcák szlovák és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter, illetve a lengyel külügyi tárca képviselője találkozik az ukrán parlament, a Verhovna Rada megválasztott elnökével, Olekszandr Turcsinovval (aki egyben az ideiglenes ukrán államfő).
A miniszterek reménye szerint pénteken már lesz új ukrán kormány, így tárgyalhatnak a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel is - mondta a sajtófőnök.
Még pénteken Kijevből Donyeckbe repülnek, ahol a helyi vezetőkkel és az orosz közösség képviselőivel folytatnak megbeszéléseket - mondta a vizit programjáról Kaleta Gábor. Hangsúlyozta: a visegrádi országok küldöttsége látogatásával jelezni kívánja, hogy - mint azt a budapesti közös nyilatkozatban is megfogalmazták - a V4-ek elkötelezettek Ukrajna szuverenitásának, függetlenségének, egységének megőrzése mellett. Fontosnak tartják továbbá, hogy érvényesüljenek a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogai, összhangban az Európa Tanács dokumentumaival.
Kaleta Gábor elmondta azt is, hogy Martonyi János szombaton Kárpátaljára utazik, találkozik a helyi kormányzat képviselőivel és a magyarság vezetőivel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve