A tiltakozók azt követelték a megyei adóhatóság vezetőjétől, hogy esküdjön hűséget a népnek, szüntesse meg a vállalkozók hatósági zaklatását, és biztosítsa az aktivisták számára a hivatal iratainak átvizsgálását. A tüntetők azt is feltételül szabták, hogy távolítsa el a hivatalból Viktor Janukovics államfő és az ukrán kormány szakminisztereinek portréit. Ivan Ivancso, a megyei adóhivatal vezetője a tömeg előtt kijelentette, hogy a nép oldalán áll, és az általa irányított intézmény az előírásoknak megfelelően, rendben működik.
Ezt követően a tüntetők az Ukrán Állami Számvevőszék megyei kirendeltségéhez vonultak, ahol bejelentették, hogy a jövőben "nem engedik" a helyi adókból befolyó összegek Kijevbe történő átutalását. Közölték, hogy ennek biztosítása érdekében Kárpátalján saját számvevőszéket hoznak létre. A pénzügyi hivatal vezetője a felvetéssel egyetértve kifejtette, hogy nem emlékszik a jelenlegihez hasonló válsághelyzetre, amikor Kárpátalján csak a legvédtelenebb rászorulóknak járó szociális támogatásokat tudják maradéktalanul folyósítani, de azokat is csak késve.
A tüntetők Janukovics-portrék után kutatva átvizsgálták a hivatal helyiségeit, majd békésen visszatértek a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal szerdán elfoglalt épületéhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve