A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból (KNDK) az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával összhangban tilos szenet, vasércet és más ásványi anyagokat, így aranyat és ritkafémeket vásárolni. Ezzel egy időben megtiltották a repülőgépek hajtóanyagának és más, a rakéták hajtóanyagához használatos olajipari termékek exportját a szomszédos országba - közölte a Hszinhua hírügynökség.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb március elején szankcionálta Phenjant, amiért sorozatban megsértette a világszervezet korábbi tiltó határozatait. Észak-Korea januárban végrehajtotta negyedik földalatti nukleáris kísérletét, februárban pedig nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával állított pályára műholdat.
Peking ugyanakkor hangsúlyozza, hogy - az ENSZ-szankciókkal összhangban - a korlátozások a lakosság életkörülményeit befolyásoló kereskedelmi kapcsolatokra nem vonatkoznak. Észak-Korea polgári repülőjáratai ugyancsak kivételek.
Megfigyelők szerint az észak-koreai gazdaság erősen függ bányaiparától, amelynek piaca elsősorban Kínára koncentrálódott, s amelynek bevételei feltételezések szerint mindenekelőtt a katonai fejlesztések finanszírozását szolgálják.
Észak-Korea tavaly körülbelül 20 millió tonna szenet értékesített Kínába, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezzel Oroszországot és Mongóliát megelőzve, Ausztrália és Indonézia mögött Kína harmadik legnagyobb szénszállítója lett.
Vang Ji kínai külügyminiszter korábban többször is kifejezésre juttatta, hogy kormánya egyetért Phenjan ésszerű megbüntetésével, a Koreai-félsziget atommentesítésével, de a szankciók mellett ugyanolyan fontosnak tartja a koreai háborút végleg lezáró békeszerződés tető alá hozását, aminek hiánya szerinte érthető aggodalommal tölti el Phenjant.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve