A pénteken a Trump-kormány által Iránnal szemben bevezetett szankciók - amelyet 2 nappal azután léptettek érvénybe, hogy Iránt egy ballisztikus rakétateszt miatt figyelmeztette az USA - 25 személyt és szervezetet érint. A szankció értelmében az érintettek nem férhetnek hozzá az USA pénzügyi rendszeréhez, nem üzletelhetnek amerikai vállalatokkal és másodlagos szankciók is vonatkoznak rájuk, azaz külföldi vállalatok és személyek sem üzletelhetnek velük. Utóbbi megszegése azzal a kockázattal jár, hogy az USA feketelistázza őket - írja a Reuters.
Az ok, amiért Kína felháborodott a döntésen, hogy egyrészt az USA egyoldalúan vezette be a szankciókat, másrészt a szankciók miatt listára került két kínai vállalat és három kínai magánszemély is. Utóbbiak közül egy személyről jelentette ki nyíltan az amerikai pénzügyminisztérium, hogy kínai állampolgár, akit Csin Hszienhuának (Qin Xianhua) hívnak.
Kapcsolódó
Lu Kang kínai külügyminiszteri szóvivő közölte, hogy Peking óvást nyújtott be Washingtonnal szemben, továbbá arra figyelmeztetett, hogy az ilyen szankciók, különösen ha harmadik félnek is kárt okoznak, nem igazán segítik elő a kölcsönös bizalom erősítését.
"Mi következetesen ellenezzük az egyoldalú szankciókat" - hangsúlyozta Lu egy sajtótájékoztatón. (Trump politikáját nemcsak külföldön, de hazájában sem értik sokan.)
A listára felkerült két kínai vállalat vezetője a Reuters szerint vasárnap elmondta, hogy cégeik csak "normális" árukat exportálnak a közel-keleti országba és ebben nem találnak semmi kivetnivalót.
Kínának szoros gazdasági és diplomáciai kapcsolatai vannak Teheránnal, viszont a 2015-ös megállapodásban is szerepet vállalt, amely révén sikerült korlátok közé szorítani Irán atomprogramját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve