Csen Jihszin, akit októberben választották be a kormányzó kommunista párt Központi Bizottságába, az elmúlt években a korrupt biztonsági és jogi tisztviselők kiszűrésére irányuló kampányt irányította. 2016 és 2018 között a Hubei tartományi Vuhan város pártbizottságát vezette. 2020 februárjában, a koronavírus-járvány elleni küzdelem legnehezebb szakaszában Csen Jihszint ideiglenesen Hubei tartományba küldték, hogy koordinálja a központi és a helyi hatóságok intézkedéseit.
Csen Vencsinget a minap választották be a kínai kommunista párt (KKP) legszűkebb, 20 fős irányító testületébe, a Politikai Bizottságba, pénteken pedig kinevezték a KKP Központi Bizottsága Politikai és Jogi Bizottságának párttitkárává, amely a legmagasabb belbiztonsági poszt Kínában, a rendőrséget a bírókat és a titkosszolgálatokat is felügyeli – írja az MTI.
A központi banknál is vezércsere jöhet
A Kínai Kommunista Párt két hete megtartott pártkongresszusán egy másik fontos pozíciónál is egyértelművé vált, hogy csere jön. Kína központi bankjának vezetője, Ji Gang valószínűleg lemond, miután kizárták a kormányzó a párt egyik elit testületéből, és egy korábbi jegybankár a vezető jelölt az utódlásra.
A közelgő átrendeződésre akkor kerül sor, amikor a Kínai Népbank igyekszik megerősíteni a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságot, miközben elkerüli az agresszív lazítást, amely a tőkemenekülést táplálhatná. Ezzel ellentétes pályán van, mint a világ, mivel a Federal Reserve és más központi bankok kamatemeléssel igyekeznek felvenni a harcot a szárnyaló inflációval.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve