Sanghajból Los Angelesbe kevesebb mint két hét alatt érkezik meg egy teherszállító hajó, ugyanis a Csendes-óceánon nincs semmiféle csatorna vagy ellenőrzőpont, ami lassítaná az átkelést. A Sanghajból induló hajóknak ugyanakkor több mint hét hétre - egész pontosan 50 napra - van szükségük ahhoz, hogy elérjenek a hollandiai Rotterdamig - írja a Magyar Nemzet cikkében, amely arra világít rá, hogy Kína milyen új szállítmányozási útvonalat keres.
Ugyanis hiába van 1500 kilométerre Kína legközelebbi pontja is a sarkkörtől, egyre inkább arra küldi a hajóit: a globális felmelegedés miatt eltűntek a veszélyes jéghegyek a tengerről, így most 40 százalékkal rövidebb idő alatt Európába érhetnek a hajóik. A 30 napra zsugorodott szállítás az üzemanyag-spórolás miatt egyre vonzóbb a kínai cégeknek.
A sarki selyemútként emlegetett projekt esetében nem a jegesedés a legnagyobb buktató: a lap szerint kockázatot jelent Észak-Korea atomprogramja is, amely épp a Japán-tenger térségében zajlik, valamint az orosz-kínai viszonyt is megterhelheti. Továbbá a klímaegyezmények megvalósulása esetén ismét visszajegesedne a terület.
Kína számára egyre fontosabb az európai térség, ezért több módon is gyorsítani a szállítmányozást. Ilyen például a vasúti hálózat fejlesztése, melyet Magyarországra is kiterjesztenének a Kelebia-Budapest szakasz felújításával.
A fotó forrása: Maxim Zmeyev/AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve