A kínai bruttó hazai termék (GDP) éves növekedési üteme meghaladta az elemzők által jósolt 4,4 százalékot, és javulást mutatott a tavalyi utolsó negyedévben regisztrált, 4,0 százalékhoz képest. A növekedés üteme azonban még így is a második leggyengébb volt az elmúlt hét negyedévet tekintve, és a harmadik leggyengébb azóta, hogy a kínai gazdaság elkezdett helyreállni a járvány első megjelenését követő zsugorodásból. 2020 első negyedévében a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal esett vissza. Kína a világ jelentősebb gazdaságai közül mindazonáltal végül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban - írja az MTI.
Negyedéves összevetésben a kínai GDP 1,3 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Ez az eredmény erősebb volt az elemzők által várt 0,6 százalékosnál, ám a növekedés ütemének lassulását jelezte az október-decemberi, 1,6 százalékhoz viszonyítva. A statisztikai hivatal közleményében rámutatott: az első negyedévben Kína különféle próbatételekkel került szembe, hiszen a nemzetközi környezet bonyolultabbá és komorabbá vált, miközben belföldön a járvány újabb hulláma bontakozott ki.
A South China Morning Post (SCMP) internetes kiadásában egy vasárnap megjelent cikkben szakértőkre hivatkozva arról írt, hogy Sanghaj a legújabb járványhullám miatti, elhúzódó lezárása akár 2,5-3 százalékkal is lehúzhatja a kínai GDP-t.
Kínai, hongkongi és amerikai egyetemek közgazdászai teherjárműforgalmi adatok alapján készítettek egy modellt, és ezt felhasználva számolták ki, milyen hatással lenne a kínai gazdaságra az ország fontos gazdasági és pénzügyi központjának számító város egy hónapon át tartó lezárása. A számítások csak Sanghaj lezárását vették figyelembe, így a szakértők arra figyelmeztettek, a gazdasági hatás még nagyobb lehet, amennyiben az intézkedések Kína más városait is érintik - írja az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve