Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 518 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben megtartott csúcstalálkozóján - közölte szombaton Hszi Csin-ping kínai elnök. Ez az összeg a magyar költségvetés 2019-es bevételi főösszegéhez mérhető - az 19 580 milliárd forintot tesz ki.
"A fórum előkészületei és a találkozó idején 283 megállapodást írtak alá a fórumon részt vevő gazdasági körök vezetői" - tette hozzá a szinte teljhatalmú vezető.
Kapcsolódó
A kínai elnök hangoztatta, valamennyi együttműködési projektben a piac alapelvei fognak érvényesülni, és a vállalatok lesznek a kulcsszereplők a projektek megvalósításában.
A találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök is jelen van többek között. Itthoni szempontból fontos bejelentés, hogy kiválasztották azt a kínai-magyar konzorciumot, amely a mintegy 750 milliárd forintos Belgrád-Budapest vasútfejlesztési projektet kivitelezheti. Ennek tagja Mészáros Lőrinc, egykori felcsúti polgármester, elképesztő gyorsasággal gazdagodó, érdekeltségeivel a hazai közbeszerzési piacon taroló vállalkozó egyik társasága is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve