Csou Csi-vej, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Latin-Amerika-tanulmányok intézetének kutatója a China Daily című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a szorosabbá váló kapcsolat a fejlődő országok összefogásának fokozódását és befolyásuk növekedését eredményezi. Ez a folyamat pedig szerinte egy új világrend kialakulását alapozza meg.
A Peking és Brazíliaváros közti kapcsolatok azért is kiemelt fontosságúak, mert a kínai-latin-amerikai kapcsolatok motorjaként szolgálnak - tette hozzá.
Severino Cabral, a Kína- és Ázsia-tanulmányok Brazil Intézetének igazgatója a Hszinhua állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a két ország közti kereskedelem az elmúlt években meredeken emelkedett, és tavaly elérte a 80 milliárd dollárt.
A kínai központi televízió (CCTV) az elnök kedden kezdődött brazíliai látogatásról szóló riportjában azt jegyezte meg, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének negyvenedik évfordulóját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve