Kínai hírportálok a helyi hatóságokra hivatkozva országosan már 304 halálesetről és 13 846 fertőzöttről tudnak. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság szombat reggeli adatai szerint országosan 259-en hunytak el és 11 791 volt a fertőzöttek száma - írja az MTI.
A kínai állami televízió - helyi idő szerint vasárnap reggel - arról tájékoztatott, hogy Hupej tartományban már 294-re nőtt a koronavírus áldozatainak száma. Hupejben szombaton újabb 1921 fertőzöttet regisztráltak, így számuk 9074-re gyarapodott. A tartományi székhelyen, Vuhanban eddig összesen 224 ember halt meg a vírustól.
Kapcsolódó
A tartomány gyakorlatilag karantén alatt áll, területén közlekedési zárlatot rendeltek el. A helyi hatóságok a járvány terjedésének megelőzésére február 13-ig meghosszabbították a kínai holdújévi szünetet.
A Fülöp-szigeteken elhunyt egy kínai állampolgár a tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt, ez az első eset, hogy a járvány halálos áldozatot szedett Kína területén kívül. a férfi és a szintén megbetegedett 38 éves élettársa január 21-én érkezett Hongkongból a Fülöp-szigetekre. A férfi a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartomány székhelyének, Vuhannak a lakosa, ahogy a párja is.
A manilai vezetés a bejelentést követően kiterjesztette a beutazási korlátozásokat a Kínából, valamint a két különleges státuszú közigazgatási területről, a Hongkongból és Makaóból érkező külföldiekre. A megszorítások korábban csak a Hupej tartományból érkezőkre voltak érvényesek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínából indult járványt. Világszerte több mint száz fertőzést fedeztek fel több mint húsz további országban. Magyarországon eddig még nem jelent meg a fertőzés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve