Az 59 éves Csenget 2017 szeptemberében nevezték ki a makaói összekötő iroda élére. A tisztségviselő a belső kormánykörökhöz tartozott: a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja volt. Korábban a Központi Bizottság nemzetközi részlegének vezető-helyettese, 2013 és 2017 között pedig Fucsian tartomány kormányzó-helyettese volt - írja az Index az MTI híre alapján.
A közlemény szerint Cseng Hsziao-szung depressziótól szenvedett, de nem részletezték halálának körülményeit.
Kapcsolódó
Hongkonghoz hasonlóan Makaó is a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe, amelyet Peking az egy ország, két rendszer elve alapján kezel. A városállam élén egy kormányzó áll, aki csak Peking beleegyezésével léphet hivatalba.
A kaszinóiról híres Makaó korábban portugál gyarmat volt, és 1999-ben került vissza Kínához. A makaói összekötő iroda kapocs a helyi és a központi kormány között, és az utóbbi időben a helyi ügyekben is jelentős befolyásra tett szert.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve