Kína közvetlen külföldi befektetései (FDI) a 2015-öshöz képest 130 százalékkal 94,2 milliárd dollárra emelkedtek 2016-ban Észak-Amerikában és Európában. Ezen belül az Egyesült Államokban megháromszorozódott, Kanadában 120 százalékkal emelkedett, Európában pedig megduplázódott a kínai közvetlen befektetések összege. Az észak-amerikai befektetések 94 százalékát az Egyesült Államok vette fel.
"A 2000 óta végrehajtott kínai befektetéseknek több mint a felére az elmúlt három évben került sor, ami jól tükrözi a kínai gazdasági fejlődés gyors ütemét" - mutatott rá Michael DeFranco, a Baker McKenzie merger és akvizíciós részlegének vezetője. A beruházások túlnyomó részét, 70 százalékát kínai magánvállalatok hajtották végre tavaly, az állami vállalatok pedig 30 százalékát.
Kapcsolódó
Európában Németországra és Nagy-Britanniára összpontosítottak a kínai befektetők, a két ország az európai befektetéseknek közel felét vette fel. Európában informatikai és távközlési technológiai, közlekedés-szállítási, közüzemi és infrastrukturális beruházásokra összpontosítottak a kínai befektetők, míg Észak-Amerikában elsősorban vendéglátó-ipari, közlekedés-szállítási, közüzemi és infrastrukturális beruházásokra, valamint fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra, illetve szórakoztatóipari befektetésekre.
"A kínai vállalatok nem csak piaci részesedésüket növelik, de egyre feljebb haladnak a hozzáadott érték láncon és technológiai ismeretekbe történő befektetésekkel is igyekeznek növelni termékeik és szolgáltatásaik bel- és külföldi keresletét" - mondta Zhang Danian, a Baker McKenzie sanghaji irodájának a vezetője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve