A Honan tartományban található Jima város gázüzemének a kazánja robbant fel pénteken késő délután, és a robbanás következtében az üzem más részei is lángra lobbantak- közölte a tűzoltóság.
A gyár három kilométeres körzetében sok épület ablaka betört, és autók rongálódtak meg. Szemtanúk beszámolója szerint a robbanás hangját kilométerekkel távolabb is hallani lehetett. A helyszínen készült amatőr videofelvételeken látható, hogy a robbanást követően az üzemből sűrű füstfelhő száll fel.
A közeli kórházba több ember szállítottak külső sérülésekkel, a sérültek pontos száma azonban egyelőre ismeretlen. A hatóságok két eltűntet keresnek. A katasztrófaelhárítási és mentési munkálatok jelenleg is folynak, a gyár környékét lezárták, az ott élőket pedig felszólították, hogy hagyják el lakhelyüket.
Márciusban egy vegyi üzem robbant fel a kelet-kínai Csiangszu tartományban, aminek következtében több mint hatvan ember életét veszítette. A kínai kormányzat ezek után az üzemek biztonságának szigorított ellenőrzését rendelte el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve