Az adásvétel lezárásához még politikai jóváhagyás is szükséges, ami minden bizonnyal meg is lesz. Rajna-vidék-Pfalz tartományban a képviselőháznak kell beleegyezését adnia a privatizációhoz, Hessen tartományban pedig a kormány mellett a tartományi parlament költségvetési bizottságának. Rajna-vidék-Pfalz belügyminisztere hétfőre sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen valószínűleg a részesedés eladását fogják bejelenteni.
A repülőtér 82,5 százaléka Rajna-vidék-Pfalz tartomány, a fennmaradó 17,5 százaléka pedig Hessen tartomány birtokában van.
A hesseni tartományi pénzügyminisztérium szóvivője hírügynökségi megkeresésre közölte, hogy a részesedés eladásáról még folynak a tárgyalások, de már a végső fázisba jutottak. Úgy tudni, hogy ugyanarról a sanghaji székhelyű kínai befektetőről van szó, amelyik a nagyobbik részesedést is meg fogja vásárolni.
A repülőtér megvásárlásáért három ázsiai befektető versenyzett egymással. Az üzlet értéke úgy tízmillió euróra becsülhető.
Az egykor amerikai katonai légibázisként szolgáló és veszteségesen üzemelő repülőtér a privatizációt követően is milliós nagyságrendben részesülhet majd közpénzekből támogatásban. Brüsszel repülőtér-támogatásokra vonatkozó ajánlásai szerint 2024-ig a repülőteret 50 millió eurós nagyságrendben lehet beruházási és üzemeltetési támogatásban részesíteni.
A Rajna-vidék-Pfalz tartományi kormányzat ellenzékében lévő CDU azt veti Malu Dreyer miniszterelnök szemére, hogy "irányítása alatt a Nürburgring orosz, Hahn pedig kínai lett". A Nürburgring 2012-ben ment csődbe és jelenleg Viktor Charitonin orosz gyógyszeripari milliárdos NR Holding befektetési társaságának a birtokában van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve