Már a hatodik egymást követő hónap ez, amelyben maradt 3,85 százalékon az egyéves hitelek referenciakamata (Loan Prime Rate/LPR), az ötéveseké pedig 4,65 százalékon - írta az MTI.
A minden hónapban meghirdetett referenciakamatot a 18 kereskedelmi bank legjobb ügyfeleinek nyújtott hitelek kamatainak átlagát és a jegybank középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát figyelembe véve állapítja meg a kínai központi bank. Az egyéves referenciakamat szolgál iránymutatásként a többi bank számára az új és kintlévő hitelkamatok meghatározásában, míg az ötéveseké a jelzáloghitelek kamatait irányozza elő.
A kínai jegybank az egyéves futamidejű, középtávú likviditási hiteleinek kamatát április közepén rekordalacsony szintre - 20 bázisponttal, 2,95 százalékra - csökkentette a koronavírus-járvány gazdasági csapásainak mérséklését elősegítendő. A kamatlábat immár szintén hatodik hónapja nem változtatták.
Kína gazdasága a harmadik negyedévben gyorsuló ütemben növekedett a járvány visszaszorításának köszönhetően. A Világbank előrejelzése szerint a kínai gazdaság az idén kétszázalékos növekedést érhet el, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Kína a G20-as országcsoport egyetlen, gazdasági növekedést elérő országa lehet.
Az IMF a múlt héten 1,9 százalékra növelte előrejelzését a kínai GDP idei növekedésére vonatkozóan. Ji Kang, a kínai jegybank elnöke pedig vasárnap szintén kétszázalékos gazdasági növekedést jósolt az idei évre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve