Jen Psaki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a diplomáciai tárca vezetője egész nap dolgozott, részt vett az elnöki nemzetbiztonsági tanács ülésén is. Psaki egy sor egyiptomi és külföldi vezetőt megnevezett, akivel Kerry a nap folyamán telefonon beszélt.
A minisztérium korábban tagadta, hogy a hosszú közel-keleti körútról hazatért Kerry szerdán a Nantucket szigeten található nyaralójában, illetve 7 millió dolláros vitorlásán tartózkodott volna. Holott az CBS egyik producere látta őt, a The Boston Globe című napilap pedig pénteken képet is közölt róla. Ugyanezt a fotót a CBS csütörtök este elküldte a külügyminisztériumnak, külön rákérdezve, hogy a hivatal kitart-e azon álláspont mellett, miszerint a hajón nem Kerry látható. "Igen" - volt a válasz.
A Fehér Ház által a szerdai nemzetbiztonsági tanácsi ülésről kiadott fotón nincs rajta a külügyminiszter. Kerry hivatala utóbb közölte, hogy az Egyesült Államok vezető diplomatája biztonságos telefonvonal segítségével csatlakozott a megbeszéléshez.
John Kerrynek nincs szerencséje a vízi sportokkal. 2004-ben, amikor George W. Bush elnök ellen a Demokrata Párt színeiben versenybe szállt a Fehér Házért, egy republikánus kampányfilm szörfözés közben mutatta be, azzal a szöveggel, hogy a politikában is hasonló cikkcakkos vonalat követ.
2010-ben az akkor még szenátor Kerrynek el kellet ismernie, hogy hajóját adózási okokból a massachusettsi Nantucket helyett Rhode Island államban jegyeztette be. A politikus ezután befizette Massachusettsnek az elmaradt félmillió dolláros forgalmiadó-hátralékát.
Az Egyesült Államokban a július 4-i függetlenség napja miatt hosszú hétvége van. Barack Obama elnök egy őt kajakozás közben ábrázoló fotó kíséretében kívánt kellemes ünnepet az amerikaiaknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve