A szlovák központi bank aktuális prognózisa szerint az ország bruttó nemzeti termékének (GDP) növekedése idén éves szinten elérheti a 0,9 százalékot. Az NBS korábbi előrejelzése 0,3 százalékponttal alacsonyabb GDP-növekedéssel számolt 2013-ra.
A várható javulást a gazdaság teljesítményének a második negyedévben tapasztalt, a várakozásokat meghaladó szintű, főként az exportnak köszönhető erősödésével indokolta az NBS.
A központi bank hétfőn nyilvánosságra hozott harmadik negyedéves jelentésében ugyanakkor visszafogta az ország bruttó nemzeti termékének jövőre várható növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését. Az aktuális prognózis 2014-ben 2,1 százalékos GDP- növekedéssel számol a korábbi 3,2 százalék helyett.
A jövő évre vonatkozó prognózisát a központi bank indoklása szerint azért fogta vissza, mivel azzal számolnak, hogy egyrészt a jövő évben a kormány konszolidációs intézkedései negatív hatással lesznek a gazdaság fejlődésének ütemére, másrészt a kivitel tekintetében is gyengébbek a kilátások a külföldi kereslet várható visszaesése miatt.
Harmadik negyedéves jelentésében a szlovák központi bank a foglalkoztatottság 1 százalékpontos csökkenésével is számol.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve