Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala kedden közölte, hogy éves összevetésben 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Elemzők 1,7 százalékot vártak a júniusban mért 1,6 százalék után.
Havi összehasonlításban 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, összhangban az elemzői várakozásokkal. összhangban 0,2 százalékkal. Júniusban és májusban egyaránt 0,1 százalékos volt az emelkedés.
Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció éves szinten 2,2 százalékon állt júliusban. Elemzők a júniusival megegyező adatra, 2,1 százalékos emelkedésre számítottak.
Havi összevetésben 0,3 százalékkal nőtt a maginfláció, csakúgy mint júniusban. Elemzők lassuló ütemre, 0,2 százalékra számítottak.
Éves összevetésben az élelmiszerek ára 1,8 százalékkal emelkedett, az energiáé viszont 2,0 százalékkal csökkent, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 3,3 százalékkal, a fűtőolajé pedig 6,0 százalékkal esett vissza. Havi összehasonlításban az élelmiszerek 0,3 százalékkal, az energia pedig 1,3 százalékkal drágult.
Az adatok azt mutatják, hogy kissé erősödött az infláció, de a pénzromlás üteme így is szerény maradt. Az amerikai gazdaság megszakítás nélkül már 11. éve növekszik, a munkanélküliség szintje alacsony, a bérek mérsékelten emelkednek. Ezek mind olyan tényezők, amelyek gyorsítani szokták az inflációt. Számos vállalat azonban vonakodik nagyobb mértékben emelni az árakat az online verseny közepette - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve