Amíg az Iszlám Állam a megkérdezettek 68 százaléka szerint jelent komoly veszélyt, addig 39 százalék véli nagyon súlyos fenyegetésnek Iránt, 32 százalék Észak-Koreát, 25 százalék Oroszországot, 18 százalék pedig Kínát. Tíz amerikai közül csaknem 9 gondolja azt, hogy az IÁ legalább mérsékelten súlyos fenyegetés.
Az Iszlám Állam veszélyességének megítélését viszonylag kevésbé határozza meg a válaszadók politikai beállítottsága, mint Iránét. A Szíria és Irak jelentős területeit megszálló, szélsőséges szunnita szervezetet a republikánus érzelműek 79, a demokraták 68 és a függetlenek 63 százaléka tartja nagyon veszélyesnek. Teherán esetében sokkal nagyobb a szórás, a nukleáris hatalmi ambíciókkal gyanúsított síita országban a republikánusok 53, a függetlenek 38 és a demokraták 29 százaléka lát súlyos fenyegetést.
A közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 53 százaléka támogatna egy olyan, az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodást, amely enyhítene az iszlám köztársasággal szemben bevezetett szankciókon, cserébe Teherán nukleáris programjának korlátozásáért és nagyobb fokú nemzetközi ellenőrzéséért. A politikai megosztottság itt is egyértelmű: a demokraták 67 százaléka támogatja a lehetséges alkut, a republikánusok 60 százaléka elutasítja azt. Leginkább azok ellenzik a megállapodást, akik súlyosnak érzik az Irán jelentette fenyegetést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve