Viktor Muzsenko vezérkari főnök kora reggel hat órakor felkereste az államfőt, hogy beszámoljon neki a kelet-ukrajnai fronton kialakult helyzetről. Porosenko a kapott tájékoztatás fényében utasított a nemzetközi szervezetek és Moszkva informálására.
Az ukrán védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint a 72-es gépesített dandár megállította a szakadárok támadását Volnovaha térségében, ráadásul még 2-3 kilométerrel vissza is szorította őket. Az ukrán katonák elfoglaltak minden fontosabb magaslatot a térségben.
A tárca értesülései alapján egy zászlóaljnyi szakadár egység 10 harckocsi, 10 gyalogsági harcjármű és egyéb katonai eszközök támogatása mellett támadást kezdeményezett a 72-es dandár védelmi pontja ellen Sztarohnatyivka település közelében. A minisztérium közölte, hogy az ütközetben hét katona megsérült. A közlemény szerint a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek el, de ezekről becsült adatot sem közölt az ukrán tárca.
Olena Birozirszka, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) képviselője Facebook-oldalán azt írta, hogy a 72-es dandár egy katonája, valamint a PSZ-nek a hadsereg oldalán harcoló önkéntes alakulatának három tagja életét vesztette a térségben kirobbant összecsapásban. Ezt más forrás nem erősítette meg.
Andrij Calijenko újságíró szintén a Facebookon azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők kiverték a közeli Novolaszpa településről a szakadárokat, amelyet addig ők tartottak ellenőrzésük alatt. Ha valóban ez történt, akkor ez az első eset, hogy a februári minszki tűzszüneti megállapodás óta harccal települést foglaltak el az ukrán fegyveres erők a szakadároktól.
Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán vezérkar szóvivője közölte, hogy hírszerzési információk alapján Alekszandr Lencov vezérezredes, az orosz szárazföldi fegyveres erők helyettes parancsnoka irányítja Donyeckből a szakadárok támadásait az ukrán hadsereg állásai ellen. A szóvivő elmondta, hogy Lencov korábban az ellenőrző és koordinációs központban képviselte Oroszországot, így jól ismeri az ukrán erők elhelyezkedését a front mentén.
A védelmi minisztérium szintén úgy értesült, hogy Lencov Ukrajnában, szakadár területen tartózkodik, és ő koordinálja a fegyveres műveleteket. A tárca szerint a kiújult harcok kapcsolatban állnak azzal, hogy a hét végén ismeretlenek felgyújtották Donyeckben az EBESZ-megfigyelők négy autóját. A minisztériumnak az az álláspontja, hogy oroszbarát "terroristák" próbálják megfélemlíteni a nemzetközi megfigyelőket. A járművek felgyújtásának elkövetésével egymást vádolják a kelet-ukrajnai szakadárok és a kijevi vezetés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve