Az élelmiszeripar kivételével szeptember 1-jétől egyetlen romániai nagyvállalat sem részesül semmilyen állami támogatásban, mely részben ellensúlyozná az egekben járó energiaárak hatását - írja a Maszol. Három cég, az Azomureș, az Alro és a Chimcomplex részben le is állította a termelést, utóbbi kettő már korábban, azonban ennél jóval többen vannak kritikus helyzetben.
A Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap számításai szerint a kormány közel kétezer vállalatot szolgáltatott ki a horribilis árakat diktáló energiapiacnak, lényegében valamennyi, 50 millió eurónál nagyobb árbevételű gazdasági társaságot.
Az Országos Cégnyilvántartó (ONRC) adatai szerint ezeknek az összesített tavalyi árbevétele 1035 milliárd lej volt és 1,4 millió embernek adtak munkát.
Nem lehetett tartani
A szeptember 1-ig érvényes, 27/2022-es sürgősségi rendelet 1000 lej/MWh-ban szabta meg a villanyáram gazdasági szereplők által fizetendő árát, mely támogatásban csak 34 nagy fogyasztó nem részesült. „Az árplafon irreális volt. Lehetetlen volt, hogy az állam ezzel a plafonnal szubvencionálja a teljes gazdaság fogyasztását” – nyilatkozta egy ágazati szakértő a ZF-nek.
A villanyáram ára rohamosan emelkedett, augusztus végén már 3598 lej/MWh volt a nagybani piacon, s vele párhuzamosan az államkasszát terhelő költségek is. A kormány ezért változtatta meg szeptember 1-től az ártámogatási feltételeket, s zárta ki a szubvencióra jogosultak köréből a nagyvállalatokat. Szeptember 1-től az árplafon már csak a kis- és középvállalkozásokra érvénye.
„Elintéztek bennünket. (…) Ha Románia tényleg válságot akar, akkor ezzel az intézkedéssel megkapja” – nyilatkozta a ZF-nek Ștefan Cherchiu, a legnagyobb romániai műanyag termopán nyílászárógyártó, az 1400 személyt foglalkoztató Casa Noastră kft. tulajdonosa, hozzátéve, hogy kénytelenek árat emelni, s lehet, hogy elbocsátások is lesznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve