Nem túl derűlátó tapasztalatokat szereztek a kiskereskedők Lengyelországban azon a két hét végén, amelyen zárva kellett tartaniuk áruházaikat - derült ki a gazeta.pl cikkéből. Még azok a pékségek és fagylaltozók is veszteségesek voltak, amelyekre nem vonatkozik a tilalom.
A nagyobb fagylaltozók többsége a kereskedelmi központokban működik, amelyek a két vasárnap egy-egymilliónyi vásárlót vesztettek. Ez a kiesés ezeket a vállalkozásokat is kiütötte. Az egyik nagy fagylalthálózat vezetője dlahandlu.pl-nek elmondta: eddig elszenvedett veszteségük már behozhatatlan. A fő gond: a vasárnap a családok kedvenc napja arra, hogy elmenjenek együtt fagylaltozni, amit nem tesznek át más napra.
Kapcsolódó
Legalább ekkora bajban vannak a pékségek, amelyek ugyan kivételként szerepelnek a törvényben, azaz nyitva tarthatnak minden vasárnap, a jogszabály konkrét szövege miatt azonban mégis rosszul járnak. Csak akkor tarthatnak ugyanis nyitva, ha főleg pékárut, cukrászati terméket vagy fagylaltot árulnak, ám ezeken a helyeken elsősorban nem kereskedelemmel, hanem termeléssel foglalkoznak.
Ráadásul még mindig vannak tisztázatlan részletek. Például nem egyértelmű, hogy az utazási irodák értékesíthetik-e útjaikat vasárnap.
A fotó forrása: Marc Serota/AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve