Az elnök a konkrét csapatlétszámot illető adatok közlése helyett annak fontosságát emelte ki, hogy az Egyesült Államok nem nemzetépítésért, hanem a terroristák ellen harcol más országokban, az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben a környező államoknak, így Pakisztánnak és Indiának is részt kell vennie.
A helyi idő szerint este kilenckor a nagy televíziós csatornák által élőben közvetített beszédben Donald Trump már az elején hangsúlyozta: ellenzi, hogy más országokban a demokráciát az Egyesült Államok a saját képére alakíttassa, Washington ugyanis nem a nemzetépítésért küzd. Ennek a korszaknak már vége - a washingtoni kormányzat a terroristák ellen harcol, szövetségeseivel összefogva.
Az amerikaiak belefáradtak a győzelem nélküli háborúskodásba, s ő is osztja az emiatti elkeseredettséget. Személy szerint, ösztönösen, híve lett volna a teljes csapatkivonásnak, de mint az Egyesült Államok elnöke, hallgatott tanácsadói álláspontjára. "Nemzetünknek keresnie kell a méltóságteljes kivonulást, amely illik az eddig meghozott rettenetes áldozatokhoz" - fogalmazott az elnök.
A gyors és elhamarkodott kivonulás következményei előreláthatóak és elfogadhatatlanok, mert az így keletkező légüres térbe benyomulnának a "militánsok". A terroristáknak tudniuk kell, hogy nem rejtőzhetnek el többé - mondta Trump.
Az új afganisztáni stratégia lényege, hogy nem határidőt tart szem előtt, hanem a feltételek teljesülését, és ezért nem fog az Afganisztánban állomásozó csapatok létszámáról vagy a további konkrét katonai hadműveletekről a nyilvánosság előtt beszélni. Mint mondta, "nem kell, hogy az ellenségeink tudjanak minderről". "Nem áruljuk el, hogy mikor indítunk támadást, de az biztos, hogy támadást indítunk majd" .
Óriási biztonsági fenyegetésekkel kell szembenézni nemcsak Afganisztánban, hanem az egész térségben. Ezzel összefüggésben hosszan beszélt Pakisztán szerepéről és politikájáról, valamint India felelősségvállalásának fontosságáról. Úgy vélte, az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára. Az Egyesült Államok, Pakisztán és Afganisztán érdeke közös: megakadályozni, hogy a biztonságosnak vélt térségekben a terroristák ismét megjelenhessenek, fenyegetést jelenthessenek, sőt, atomfegyverhez juthassanak.
Pakisztán többet nyerhet, ha az Egyesült Államok partnere, és többet veszíthet, ha "bűnözőknek ad menedéket". Leszögezte, hogy Washington változatlanul támogatást nyújt az afgán kormánynak, de hozzáfűzte: "Afganisztánnak is osztoznia kell a terrorizmus elleni küzdelem terheiben".
Az USA továbbfejleszti a stratégiai partnerséget Indiával, így segítve Afganisztánt gazdaságilag elmaradott vidékeinek fejlesztésében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve