Az átfogó közvélemény-kutatás szerint tizenegy uniós tagállamban gondolják úgy, hogy a környezet megóvása a legfontosabb ügy. Különösen Svédországban (62 százalék), Dániában (50 százalék) és Hollandiában (46 százalék) volt magas az így vélekedők aránya. Uniós átlagban 32, Magyarországon 30 százalékos volt azok aránya, akik ezt a területet tették az élre.
A válaszadók szerint az EP-nek az éghajlatváltozás mellett a levegőszennyezéssel (uniós átlagban 35 százalék), a tengerek szennyezésével (31 százalék), majd az erdőirtással és a növekvő hulladékmennyiséggel (mindkettő 28 százalék) is sürgetően foglalkoznia kell - idézi az MTI a felmérést.
A felmérésből kiderül az is: tízből hat európai gondolja úgy, hogy a fiatalok által vezetett tüntetések nemzeti és európai szinten is közvetlen hatással vannak a politikára. A legnagyobb arányban az írek (74 százalék), a svédek (71 százalék) és a ciprusiak (70 százalék) meggyőződése szerint vezetnek majd a tiltakozó akciók politikai lépésekhez uniós szinten. A magyarok 67 százaléka, a csehek 42 százaléka, a briteknek pedig a 47 százaléka vélekedett így.
David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szerint a felmérés eredményei egyértelműen mutatják, hogy az európaiak lépéseket várnak az Európai Uniótól az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Arra emlékeztetett, hogy az EP csütörtökön fogadott el állásfoglalást, amely éghajlati és környezeti vészhelyzetet hirdet Európában és a világon.
"Odafigyelünk az európaiak véleményére, és tudjuk: nem csak szavakra, de tettekre is szükség van" - fogalmazott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve