A KNF volt elnökét kedden idézték be a katowicei ügyészségre. Letartóztatása idején az ügyészség folytatja a rendelkezésére álló bizonyítékok ellenőrzését, és megvizsgálja a gyanúsított vallomását is. Marek Ch. kimerítő vallomást tett, de nem ismerte el bűnösségét. Ügyvédei fellebbezést jelentettek be a bírósági döntés ellen - írja az MTI. (A korrupció nem csak Lengyelországban gond.)
A gyanú szerint Marek Ch. idén tavasszal a hatodik legnagyobb lengyelországi pénzintézet, a Getin Noble Bank (GNB) tulajdonosának, Leszek Czarneckinek - az utóbbi által rögzített, és az ügyészségnek átadott beszélgetés során - a KNF "jóindulatú hozzáállását" ígérte a nehézségekkel küszködő, átalakítás előtt álló banknak annak fejében, hogy a GNB egy, Marek Ch. által ajánlott jogászt alkalmaz.
A lengyel ügyészség szerdai közleménye szerint a KNF volt elnökének minden olyan lépéstől tartózkodnia kellett volna, amely megingathatja a bankfelügyelet iránti bizalmat. A gyanú szerint "egy másik személy anyagi haszonszerzése" érdekében Marek Ch. túllépte hatáskörét. Ha bűnösnek találják, tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Mateusz Morawiecki kormányfő október 13-án fogadta el Marek Ch. lemondását, a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap aznap közölte a GNB tulajdonosa által átadott hangfelvétel részleteit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve