Megközelítőleg 1,6 millió utas fordult meg 2021-ben a kolozsvári nemzetközi repülőtéren - írta a Maszol. 618 ezren külföldről érkeztek, 622 ezren külföldre utaztak, a fennmaradó létszámot a belföldi járatok utasai tették ki. 2020-hoz viszonyítva az utasok száma 62 százalékkal nőtt, azonban a 2019-es rekordértéktől közel 50 százalékkal maradt el. 2019-ben körülbelül hárommillió utas vette igénybe a Szamosfalván található légikikötőt.
Egy területen azonban fejlődés ment végbe 2019 óta, mégpedig a charter járatok tekintetében. A reptér igazgatóságának a tájékoztatása szerint tavaly 1254 charter járat használta a létesítményt, öt százalékkal több, mint a járvány kitörése előtti utolsó évben.
Kapcsolódó
A turisztikai szezonban heti rendszerességgel, akár heti több alkalommal közlekedtek charter járatok Korfu, Haniá, Iráklion, Zákinthosz, Rodosz, Szkiáthosz, Antalya, Mallorca, Costa Brava, Costa Blanca, Gurdaka és Sarm es-Sejk, valamint Kolozsvár között. Tavaly 15 országba lehetett eljutni Kolozsvárról menetrendszerű légi járatokkal. Idén két új idegenforgalmi célpont válik elérhetővé: Málta és Nizza. A kolozsvári a második legforgalmasabb repülőtér Romániában az otopeni-i után.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve