Kérdőre vonta a lengyel ellenzék Jaros³aw Sellin kormánymegbízottat azzal kapcsolatban, mire költötték az ország függetlenségének visszaszerzéséről szóló megemlékezésekre szán 240 millió zloty állami támogatást (18 milliárd forint, majdnem egy Nemzeti Színház építésének költsége) - adta hírül a Business Insider Polska.
A tisztviselő nem adott konkrét választ, ehelyett azt fejtegette, hogy a tetemes összeget hat év alatt költik el központi, helyi és nemzetközi eseményekre. Eddig, azaz 2017-ben és idén 3500 helyi rendezvényt jelentettek be, amelyek közül sokat meg is valósítottak. A világon 400 eseményt szerveznek a legfontosabb múzeumokban és koncerttermekben.
Kapcsolódó
Állami forrásból finanszírozták november 11-ei függetlenség napi varsói központi ünnepségeket, a díszszemlét, a himnusz eléneklését. Utóbbit az országban még 700 helyen tettek meg. Az ünnep előestéjén koncertet is szerveztek, majd az ünnepnapon a belváros legismertebb helyén, a Krakowskie Przedmiesjcién fesztivált tartottak, amelyen bemutatták a történelmi eseményeket, a két háború közti lengyel divatot és a gasztronómiát.
Váratlan szabadnap
Pontosabb becslés látott napvilágot arról, hogy a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából elrendelt november 12 szabadnap mekkora kiesést okozott a lengyel gazdaságnak. Az üzletek zárva voltak, a kórházak és a gyógyszertárak kinyitottak, de mivel a kormány és a parlament váratlanul döntött a szabadnap mellett, át kellett szervezniük a beosztásukat.
Ugyanilyen munkaszervezési gondot okozott a munkaszünet más vállalatoknál, ahol túlmunkával kellett pótolni a hirtelen kiesett munkaidőt. Becslések szerint makroszinten a GDP 0,3 százalékát radírozta le a november 12 pihenőnap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve