Az 50 éves, jogász végzettségű Alex Azar korábban az Eli Lilly gyógyszergyár elnöke volt, jelenleg tanácsadó céget vezet, és az egészségügy elsőrangú szakértőjének számít. A The Hill című, elsősorban a kongresszusi politikával foglalkozó lap szerint kiválóan ismeri az egészségügyi szabályzók rendszerét és kialakításuk folyamatát, a Politico pedig arra emlékeztet, hogy Azar a tárca "egyik veteránja".
A Fülöp-szigeteken tartózkodó elnök Twitter-bejegyzésben közölte döntését. Szavai szerint Azar "a jobb egészségbiztosítás és az alacsonyabb gyógyszerárak sztárja lesz". Jelölése megfigyelők szerint szokatlannak számít, az egészségügyi miniszter korábban rendszerint elsősorban választott politikai tisztségviselők soraiból került ki.
Kapcsolódó
A jelölt George W. Bush elnöksége idején az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának helyettes vezetője volt, s miniszter-helyettesként gyakorlatias és elveihez ragaszkodó szakemberként ismerték el. Csaknem egy évtizedig dolgozott az Eli Lilly gyógyszeripari óriásnál, s amerikai részlege elnökeként vált meg a cégtől az idén januárban.
A The Hill idézte Tevi Troyt, aki George W. Bush elnöksége idején a Fehér Ház belpolitikai tanácsadó testületének helyettes vezetője volt, s együtt dolgozott az akkor miniszter-helyettes Azarral. Troy "hozzáértő, vezetői képességekkel rendelkező, okos, a konzervatív ügyet képviselő és a szabályzó rendszert jól ismerő" szakemberként méltatta a jelöltet, hozzátéve, hogy ezek a tulajdonságok szerinte "fontosak, mert a Trump-kormányzat adminisztratív folyamat révén kívánja megvalósítani egészségügyi politikájának sok célját". A jelölt kinevezését a szenátusnak - meghallgatás után - kell majd jóváhagynia.
Új egészségügyi miniszter jelölésére azért volt szükség mert az előd, Tom Price szeptember 29-én lemondott. A volt miniszterről ugyanis kiderült, hogy hivatalos utakra magánrepülőgépeket és kormányzati katonai gépeket vett igénybe, amelyek költségeit az adófizetők állták.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve