Az ünnepek előtti három nagy bevásárlási héten a lengyelek több mint egymillió könyvet vásároltak - írta a Rzeczpospolita. A legnépszerűbb a friss irodalmi Nobel-díjas írónő, Olga Tokarczuk "Jakubowék könyve" című műve volt, amelyet 11 ezer példányban adtak el. Tokarczuk könyveinek eladása ezenfelül is rekordot döntött, minden művét szívesen vásárolták a könyvbarátok.
Az írónő könyveinek átlagos ára 25 zloty (1850 forint) körül mozgott. De rekord az eddig az ünnepek előtt eladott könyvek száma is, amely minden műfajt érintett, a szépirodalmat csakúgy, mint az erotikát, a tudományos-fantasztikus műveket, a történelmi alkotásokat, a felnőtteknek vagy a gyerekeknek szóló olvasmányokat is.
Kapcsolódó
A szakemberek szerint mindebben elsősorban az játszott az szerepet, hogy a lengyel írónő megkapta az ötödik lengyel irodalmi Nobel-díjat. (Az elsőt Henryk Sienkiewicz, aztán Wladyslaw Reymont, majd a XX. század közepén Cieslaw Milosz, e században pedig Wislawa Szymborska költőnő kapott ilyen elismerést.) Tokarczuk október 10. óta uralja a legjobban eladott könyvek listáját, és esélyes arra, hogy még az idén átlépi az egymilliós küszöböt műveinek eladásával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve