Az IWH (Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle) rendszeres csődtrend-jelentésének csütörtökön bemutatott aktuális száma alapján tavaly decemberben közel harmadával, 30 százalékkal 921-re emelkedett a bejelentett csődök száma az előző három hónap átlagához képest, de nagyjából megfelelt az egy évvel korábbi, 2019 decemberi szintnek - idézi az MTI.
A bejelentett csődök megemelkedett száma csekély hatással volt a munkahelyekre, mivel a csődbe ment vállalatok 10 százalékát kitevő nagyobb cégek összesen mintegy 10 ezer alkalmazottat foglalkoztattak.
Kapcsolódó
A koronavírus-válság vállalati szektorra gyakorolt negatív következményeinek az enyhítése érdekében a német kormány az elmúlt év tavaszán lazította a csődbejelentés fizetésképtelenségre és túlzott eladósodásra vonatkozó követelményrendszerét. A fizetésképtelenség bejelentésére vonatkozó rendelkezések esetében októberben állt vissza az eredeti követelményrendszer, a túlzott eladósodás bejelentésének lazított követelményrendszere pedig január végén veszíti hatályát.
Steffen Müller, az IWH csődök elemzésével foglalkozó struktúraváltási és termelékenység-kutató osztályának a vezetője szerint a decemberi adatok megerősítik a kutatóintézet korábbi prognózisait, miszerint nem fog csődhullámra sor kerülni Németországban a járványvédelmi gazdasági korlátozások miatt.
"A bejelentési kötelezettség visszaállítása a korábbi szintre csak a csődök számának mérsékelt növekedését vonta maga után és nem váltott ki csődhullámot" - fogalmazott. "A csődök száma januárban és februárban is a többéves átlag közelében fog maradni. Februárig biztosan nem kell csődhullámra számítani" - olvasható a jelentésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve