A kínai hatóságok megerősítették, hogy a korábbi három eseten túl további négyen betegedtek meg a madárinfluenza új vírusától, a H7N9-től. A Financial Timesnak nyilatkozó szakértők szerint ez már felveti a lehetőségét egy Kelet-Kínából kiinduló világjárvány, pandémia kirobbanásának. Az új eseteket Jiangsu tartomány egymástól távol eső városaiban diagnosztizálták. Vietnam az új vírus feltűnése után azonnal felfüggesztette a baromfihús importját Kínából, Hongkong megerősítette az ellenőrzést. A hét betegből kettő meghalt, öten kórházban vannak kritikus állapotban. A vírus február vége és március vége között csapott le áldozataira, a fertőzés oka egyelőre ismeretlen.
Az biztos, hogy a H7N9 megtámadhat madarakat, amelyek szervezete az új vírustörzsek kialakulásának laboratóriumaként funkcionál, ám arról nem sokat tudnak a szakértők, hogyan kerül át emberekre. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy emberről emberre is fertőzne. Védekezésként eddig annyit tettek, hogy a kórházakban erősítettek a betegek vizsgálatát és az esetleg kirobbanó járvány elleni harc előkészületeként készleteket halmoznak fel.
Hazudhatnak
Eközben a kínai online médiában egymás után jelennek meg a találgatások arról, hogy a hatóságok nem adnak korrekt tájékoztatást a betegség elterjedéséről. Az emberek még nem felejtették el, hogy Peking 2002-2003-ban eltitkolta az atípusos tüdőgyulladással (SARS) kapcsolatos tényeket. Az aggodalmakat erősítette, hogy az interneten keringő információk szerint az egyik megbetegedést Nanjingban diagnosztizálták, amely 300 kilométerre van az első esetek helyszínétől.
A sanghaji hatóságok tagadják, hogy az új fertőzésnek köze lenne a város fő vízi útvonalán a múlt hónapban talált több ezer sertéstetemhez. Hetekig azt sem tudták, honnan kerültek a vízbe az állatok. A közegészségügyi hatóságok 34 kimúlt disznót teszteltek a H7N9-re, de nem találták a vírus nyomát. Idegességet keltett a közvéleményben, hogy az egyik madárinfluenzával fertőzött ember két fia is súlyosan megbetegedett a múlt hónapban, ám a hatóságok szerint egyikük baját sem az új vírustörzs okozta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvette a kapcsolatot a kínai illetékesekkel, és megerősítette, hogy egyelőre nem találták H7N9 járványszerű terjedésének nyomát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve