A szerbiai polgári légi forgalmi igazgatóság nem adott engedélyt a Montenegro Airlines repülőinek, hogy leszálljanak belgrádi Nikola Tesla repülőtéren - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Montenegró a koronavírus-járvány lecsengése után megnyitotta határait a külföldiek előtt, de szerbiai állampolgárok egyelőre nem léphetnek be az országba.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter ezt nevetségesnek nevezte, Ana Brnabic kormányfő pedig azt mondta, hogy a szerb kormány nem tesz semmiféle ellenintézkedést a szomszédos országgal szemben. Most mégis úgy tűnik, hogy van ellenintézkedés, ugyanis a Montenegro Airlines repülőgépei nem szállhatnak le a szerb fővárosban.
A légitársaság kedden 105 egyetemistát szállított Belgrádba, ez a gép még engedélyt kapott a Nikola Tesla repülőtéren való landolásra, de a továbbiakban nem repülhetnek Szerbiába. A légi forgalmi igazgatóság a döntés meghozatalakor a reciprocitás elvére hivatkozott. Mivel Podgorica nem engedélyezi szerb állampolgárok belépését Montenegróba, így az Air Serbia sem szállíthat ide utasokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve