Belgium államháztartási hiánya az idén a bruttó hazai termék (GDP) 7,5 százalékára rúghat, az államadósság pedig elérheti a GDP 115 százalékát is. A központi bank a járvány előtti időkből származó prognózisában 2 százalékos államháztartási deficittel és 99,2 százalékos adósságrátával számolt.
Az első negyedévben 4 százalékkal, a másodikban pedig 15 százalékkal csökkenhet a GDP, de az év második felében fokozatosan javul a helyzet. A jövő év, 2021 végére azonban a GDP növekedési pályája 2 százalékponttal lehet alacsonyabb, mint ahogy azt a válság előtt gondolták.
Kapcsolódó
A belga kormány március 14-én rendelte el a személyek szabad mozgásának korlátozását a SARS-CoV-2 vírus terjedésének akadályozására. Az intézkedés április 19-ig érvényes, de a kormány jelezte, hogy további két héttel, május 3-ig meghosszabbíthatják.
A központi bank és nemzeti tervezési ügynökség, amely friss előrejelzésében hét hétre szóló korlátozásokkal számolt, úgy ítéli meg, hogy a gazdaság a következő kilenc hónapban fokozatosan talpra áll és fellendül. A járvány valószínűleg nem okoz tartós károkat a gazdaságnak, nem vezet vállalati csődöket kiváltó, széles körű fizetési problémákhoz. A fogyasztók jövedelmének megvédését célzó intézkedések, mint például a jelzáloghitelek fizetési moratóriuma és a munkanélküliségi rendszer ideiglenes átalakítása, megteremtették az alapokat ahhoz, hogy a fogyasztás a harmadik negyedévtől helyre álljon.
A 11,5 millió lakost számláló Belgium az euróövezet hatodik legnagyobb gazdasága. A SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma szerdára meghaladta a 23 ezret, a halálos áldozatok száma 2240 volt. Egészségügyi illetékesek szerint a járvány már közel áll a tetőzéshez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve