Milanko Sekler szerbiai mikrobiológus és virológus nem ért egyet a köztársasági válságstáb döntésével, miszerint Szerbiában ismét lazítanak a koronavírus elleni küzdelem rendelkezésein – írta a vajdasági Szabad Magyar szó. A szakember szerint ezzel lehetővé teszik a vírusnak a túlélést, így a járvány ősszel újra támadhat.
„Ha a vírus nevében beszélhetnék akkor azt mondanám, hogy számomra ez egy remek hír” – mondta többek között a virológus, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban szinte leállt az immunizáció, a fiatalok igen kis számban oltatják be magukat. Szerinte úgy lehetne motiválni a fiatalabb korosztályt, hogy azoknak, akik beoltatják magukat mobiltelefonokat, laptopokat adnának.
„Az jó hír, hogy az idősebbek nagy részét beoltottuk, viszont ők nem járnak bulizni” – tette hozzá, majd Chilét hozta fel példának, ahol a nyitás előtt az emberek 47 százalékát beoltották, most pedig ismét komoly szigorítások léptek életbe. A Dél-Amerikai országban most van ősz-tél eleje. „A mostani intézkedésekkel csak legalizálták az eddigi történéseket, hiszen az utóbbi időben már tartottak lakodalmakat, különböző bulikat, és ezeket senki nem ellenőrizte."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve