A brit kormány célkitűzése az, hogy július 19-ig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első oltási dózist. Ugyaneddig az időpontig mindkét oltási adagot be kell adni a felnőttek kétharmadának, ezen belül az 50 évesnél idősebbek, a fokozottan veszélyeztetettek, az egészségügyi és szociális ellátás első vonalában dolgozók mindegyikének, és azoknak a 40 éven felülieknek is, akik május közepéig megkapták az első dózist.
A brit kormány a korábbi menetrendben szereplő július 31-ről hozta előre július 19-re azt a határidőt, ameddig a teljes brit felnőtt lakosságnak be kell adni a koronavírus elleni oltás első dózisát. Ugyaneddig az időpontig viszont elhalasztották a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldását az eredeti, június 21-i dátumról, mivel a koronavírus delta variánsának terjedése miatt emelkedésnek indult az újonnan kiszűrt fertőződések száma.
Sajid Javid egészségügyi miniszter ugyanakkor közölte: változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma, a kormány nem tartja indokoltnak az ennél további halogatást. Kétségtelenül emelkedik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzéses esetek száma az országban, de a Covid-19 betegség okozta halálozásoké továbbra is alacsony, a halálesetek számának alakulását jelző görbe nem követi az új fertőződésekét.
A szaktárca csütörtök esti összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 22 halálos áldozata volt a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségnek. A nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének csúcsán, január 20-án 1820-an haltak meg 24 óra alatt.
Boris Johnson miniszterelnök csütörtökön már tényként szólt arról, hogy ősszel újabb oltási kampány indul, amelynek célja az első két vakcinadózis hatását erősítő harmadik - booster - oltási adag beadása a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportoknak. A két oltási dózis is "felszabadulást" hoz a korlátozások alól, de a harmadik adag beadása pótlólagos védelmet jelent majd a veszélyeztetett csoportok tagjainak - tette hozzá.
A brit egészségügyi minisztérium előző este jelentette be - még feltételes módban -, hogy a kormány mellett működő oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (JCVI) egyelőre előzetes ajánlása alapján szeptembertől harmadik oltási adagban részesülhetnek a leginkább veszélyeztetett lakossági csoportok. Ennek célja a tájékoztatás szerint az, hogy az első két oltási dózis nyújtotta védelem kitartson a téli szezon közeledtével, és kiterjedjen az új koronavírus-variánsokra is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve