2022 első hetében több mint háromszáz - a vírusmutáció beazonosítására alkalmas - szekvenciális elemzést végeztek a romániai laboratóriumokban, ezek csaknem kétharmada pedig már az omikron variánst mutatta ki, míg a korábbi járványhullámban domináns delta mutáció aránya 40 százalék alá csökkent - írja az MTI.
A Dél-Afrikában felfedezett omikron romániai megjelenése óta eltelt egy hónapban 295 páciensnél azonosították a vírusvariánst, csaknem kétharmaduk be volt oltva. Az INSP közleménye azonban arra figyelmeztetett: a beoltottakra vonatkozó statisztikai megállapítást nem lehet kivetíteni a lakosság egészére, a szekvenciális elemzést ugyanis nem egy reprezentatív mintán, hanem egészségügyi szempontok alapján kiválasztott esetekben végzik.
Az újév első hetében Romániában azonosított 203 omikron-fertőzés 28 százalékában feltételezhető, hogy a fertőzés külföldről származik, a legtöbben (32 esetben) Nagy Britanniából hozták a vírust.
A román hatóságok eddig egyetlen halálesetet sem regisztráltak a bizonyítottan omikronnal fertőzött koronavírusos betegek körében.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 8861 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában, ami csaknem háromszorosa az utóbbi két hét átlagának, és 75 százalékos növekedést jelez az előző hét átlagához képest. Romániában továbbra is példátlan ütemben terjed a járvány ötödik hulláma: az újév első hetében csaknem négyszer annyi új koronavírusos megfertőződést jegyeztek, mint az azt megelőző héten.
Az utóbbi 24 órában 43 új halálesetet jegyeztek fel: ez csaknem 40 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot. Kedden ismét 3000 fölé emelkedett a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, ami mintegy 20 százalékos növekedést jelent az egy héttel korábbi helyzethez képest. Hasonló mértékben, 415-re emelkedett az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve