Massimiliano Fedriga, aki egyben az észak-keleti Friuli Venezia Giulia tartományi elnöke is a Liga színeiben, kijelentette, hogy a régióban és Olaszország számos más térségében "nem elhanyagolható" a lakosságnak az a része, amely nem akarja magát beoltatni. "Az olaszok egy része továbbra is bizonytalan és fél, őket kell meggyőzni érthető, helyi és országos tájékoztatási kampánnyal saját maguk és a közösség védelmében".
A régiók közös tapasztalatának számít, hogy akárhányszor újabb korosztály előtt nyitják meg a regisztrációt a védőoltásra, a kezdeti tömeges jelentkezés után az oltási kedv megcsappan - tette hozzá. Úgy vélte, ez befolyásolja a teljes vakcinázási programot, mivel "el fogunk érni egy plafont, amelytől kezdve az emberek már nem fognak oltásra jelentkezni, miközben a lakosság minél szélesebb átoltottságára van szükség".
Az egészségügyi tárca keddi adatai szerint 38,9 millióan kaptak már oltást, közülük 13,3 millióan második dózist is, ami a lakosság 24,4 százalékának felel meg.
Fedriga bejelentette, hogy a tartományok felkészültek az esetleges harmadik dózis beadására is. A harmadszorra ismételt vakcinázásról még vita folyik a szakértők között is.
A közép-olaszországi Marche tartomány ezzel egy időben bejelentette, hogy szeptember utolsó hetében megkezdi a harmadik dózissal való oltását azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik tavaly december végén részesültek az első adagban.
A kedden végzett 220 ezer teszten valamivel kevesebb mint 1900 új beteget szűrtek. A halottak száma 102, így az áldozatok száma átlépte a 126 ezret. Kórházban ötezernél kevesebben vannak, intenzív osztályon 688 beteget kezelnek. Két hónapja, április 8-án majdnem 19 ezer volt a kórházban kezeltek száma, és 3600-an voltak lélegeztető-gépen. A halottak napi száma félezer fölött volt. 2020 februárja óta több mint 4,2 millió beteget szűrtek ki Olaszországban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve