Pénteken a laboratóriumi szűrések 7654 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami több mint kétezerrel kevesebb, mint egy hete, míg a csütörtöki adatoknál 300-zal alacsonyabb.
A vártnál lassabban, de fokozatosan javul a helyzet a kórházakban is, amelyekben pénteken 7858 beteget kezeltek, közülük 1845 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Mindkét adat alacsonyabb az előző napiaknál.
Bár lakosságarányosan a közép-európai régióban a prágai sajtó szerint továbbra is Csehországban mutatják ki a legtöbb fertőzést, a járványhelyzet fokozatosan javul. Ennek tudható be, hogy Németország vasárnaptól az alacsonyabb veszélyeztetettségű országok közé sorolta keleti szomszédját, s könnyítette a csehekre vonatkozó beutazási szabályokat. A pénteki német döntés kedvező visszhangra talált Csehországban, mert naponta több tízezer cseh állampolgár jár át dolgozni Németországba.
A tavaly márciusban kitört koronavírus-járványban Csehországban eddig 25 778-an haltak meg. A napi elhalálozások száma, amelyet utólag fokozatosan pontosítanak, szintén csökkenő tendenciát mutat.
Csehországban március 28-ig szükségállapot van érvényben, amelyet a parlament pénteki döntése alapján a kormány vasárnap április 11-ig meghosszabbít. A szigorú óvintézkedéseken, köztük a lakosság szabad mozgásának korlátozásán azonban a kormány csak a húsvéti ünnepek után szándékszik enyhíteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve