Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügy-miniszter beszámolója szerint a pozsonyi válságstáb legutóbbi ülésén a kötelező oltás bevezetésének lehetőségéről is tárgyaltak - írta a pozsonyi Új Szó. Egyes társadalmi csoportokról lenne szó, példaként bizonyos foglalkozásokat végzőket, illetve a 60 éven felülieket említette. Ennek lehetőségét az igazságügyi tárca vizsgálja.
Noha a válságstáb csütörtöki ülésén nem állapodtak meg konkrét intézkedésekben, Roman Mikulec belügyminiszter megerősítette, hogy számba veszik az állami karantén ismételt bevezetését a külföldről hazaérkezőknek. Lengvarsky szerint a kötelező állami karantén leginkább azokat érintené, akik elhallgatják, hogy magas kockázati besorolású országból tértek vissza Szlovákiába. Ennek felderítésére a mobilszolgáltatók adatait használnák fel. Az ilyen esetekben a karantén önköltséges lenne.
A pozsonyi kormány egyelőre nem szigorítja a külföldre való utazás feltételeit, azonban figyelmeztetnek, a visszatérés feltételei időközben megváltozhatnak. Hozzátették, egyelőre az sem tisztázott, más európai országok szigorítanak-e a koronavírus új, delta variánsának elterjedése miatt. Tavaly nyár végén több ország is lezárta határait, így szlovák állampolgárok kint rekedtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve