Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent kimutatásokból kitűnik, hogy vasárnap estig a koronavírus szövődményeiben elhunytak száma 111-gyel 3429-re emelkedett. Az elhalálozások napi száma gyakorlatilag az egész múlt héten jóval száz felett mozgott.
Az új igazolt fertőzések száma vasárnap 6542 volt, ami 760-nal kevesebb, mint az előző vasárnap. A hétvégi szabadnapokon azonban általában a szűrések száma is jóval alacsonyabb, mint a munkanapokon. A napi igazolt fertőzések növekedése azonban már néhány napja lassúbb, mint korábban.
Kapcsolódó
A hét végén hosszabb idő után mérsékelten visszaesett a kórházban kezeltek száma is. Vasárnap este a kórházakban 7370 beteget kezeltek, néhány tucattal kevesebbet, mint szombaton. Közülük 1156 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok.
Marad a szükségállapot
Csehországban jelenleg több mint 180 ezer az aktív fertőzöttek száma. Március elejétől, a járvány kirobbanásától kezdve eddig majdnem 350 ezren fertőződtek meg, az esetek mintegy 80 százaléka októberre esik. A betegségből kigyógyultak száma a statisztikák szerint 158 ezer.
Nálunk se jobb a helyzet
Magyarországon is napról napra emelkedik az elhunytak száma, a vasárnapi 69 után hétfő reggelre 70 koronavírussal is fertőzött halottról adott hírt a koronavirus.gov.hu oldal. 4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen.A fertőzés terjedési rátája a legfrissebb nem hivatalos adatok szerint vasárnap 1,1 volt, és az új óvintézkedések egy héttel ezelőtti bevezetése óta mérsékelt csökkenést mutat. Roman Prymula volt egészségügyi miniszter korábban azt mondta, hogy az óvintézkedéseken a hatóságok akkor lazítanak, ha ez a mutató 0,8-ra csökken.
Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke vasárnap azt mondta, hogy az óvintézkedéseken a hatóságok csak akkor lazítanak, ha az új igazolt fertőzések napi száma háromezer alá csökken. Hamácek úgy véli, hogy a november 20-ig érvényes szükségállapotot újra meg kell majd hosszabbítani.
Csehországban jelenleg korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és sportrendezvények. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségügyi probléma miatt - nem hagyhatják el lakhelyeiket, jelentette az MTI csehországi tudósítója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve