A közlemény szerint az amerikai elnök "egészséges és tünetmentes".
Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, a demokraták mostani elnökjelöltje csütörtökön jelezte, hogy szívesen megosztaná a korábbi járványok során szerzett tapasztalatait Donald Trumppal. Biden a villájából közvetített videós sajtókonferencián úgy fogalmazott: "kicsit másként ugyan, de mi is átestünk ezen, és remélem, néhány leckét megszívlelhetnek abból, amit mi jól csináltunk, és abból is, amit talán rosszul tettünk". Nem azért akar Trumppal beszélni, hogy kritikát fogalmazzon meg, hanem hogy közölje vele, "én erről így gondolkodom, ezt így kellene csinálnotok".
Joe Biden alelnöksége idején ebolajárvány pusztított, de nem az Egyesült Államokban, hanem Afrikában. Az Egyesült Államokban nem fordult elő ebolafertőzés.
Donald Trump a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián reagált Biden felvetésére. "Őszintén szólva nem ismerem őt nagyon jól, de azt gondolom, hogy valószínűleg rendes ember. Ha hívni akar, természetesen válaszolok a hívásra. Ezt megmondhatják neki!" - fogalmazott az elnök az MTI beszámolója szerint.
Ezzel párhuzamosan az amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében. Az új rendeletet értelmében kötelezően lélegeztetőgépeket kell gyártania a General Electric, a Hill-Rom Holdings, a Medtronic, a ResMed, a Philips és a Vyaire Medical cégeknek. Ezek a vállalatok eddig is gyártottak egészségügyi berendezéseket, köztük lélegeztetőket is.
Trump egyúttal felhatalmazta Alex Azart, az egészségügyi tárca irányítóját, hogy egyeztesse az érintett vállalatokkal a termelésre vonatkozó részleteket, köztük például a gyártáshoz szükséges alapanyagok biztosítását.
Az Egyesült Államok valamennyi tagállamában hiány van lélegeztetőgépekből és berendezésekből, miközben az országban is terjed a koronavírus-fertőzés.
Sajtóértesülések szerint a Fehér Házban Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója vette át a gyakorlati irányítást az Országos Katasztrófaelhárítási Hivatal (FEMA) hatáskörébe tartozó intézkedések összehangolására. Ez magában foglalja a vírustesztek alkalmazásának felgyorsítását, a szükséges orvosi eszközök gyártásának bővítését és a szükséges eszközök leszállításának megszervezését.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve