A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett heti adatsorából az tűnik ki, hogy néhány angliai gócpontban - elsősorban Észak- és Északnyugat-Angliában, valamint kisebb mértékben délnyugaton - tapasztalható a pozitív eredményű koronavírus-szűrések számának növekedése, de számos térségben változatlanul nagyon alacsony a pozitív tesztek aránya az összes elvégzett vizsgálaton belül.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett új számításai szerint az R reprodukciós ráta Angliában 1 és 1,2 között van. Ez azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 10-12 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést. Az 1-1,2 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőződések száma a stagnálás és a napi 3 százalékos növekedési ütem között lehet.
Kapcsolódó
A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt 24 órában országszerte 6238 új koronavírus-fertőződést azonosítottak szűrővizsgálatokkal az előző nap kimutatott 5274 eset után.
A Covid-19 betegség okozta halálozások száma ugyanakkor 11-re csökkent a csütörtökön jelentett 18-ról.
Az elmúlt egy hétben 29 028 új fertőződést szűrtek ki Nagy-Britanniában, 39,8 százalékkal többet, mint a múlt pénteken zárult egyheti időszakban.
A Covid-19 betegségben elhunytak heti száma ugyanebben az összehasonlító időszakban viszont 5,2 százalékkal 55-re csökkent. A kórházak az elmúlt egy hétben 846 pácienst vettek fel Covid-19 betegséggel, 2,2 százalékkal kevesebbet, mint az egy hete zárult azonos időszakban.
Az indiai mutáns terjed
A fertőzések számának emelkedését a szakértők egyöntetűen a koronavírus először Indiában azonosított - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által delta néven nyilvántartott - változatának tulajdonítják. E variáns az eddigi vizsgálatok alapján könnyebben terjed, mint az elsőként Délkelet-Angliában izolált kenti változat, amely a delta megjelenéséig a domináns koronavírus-típus volt Nagy-Britanniában.
A folyamatok azt jelzik, hogy a nagy-britanniai oltási kampány hatására megszakadt az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a Covid-19 okozta halálesetek számának változásai közötti, korábban igen szoros kapcsolat - mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a hét vezető ipari hatalom (G7) egészségügyi minisztereinek pénteki oxfordi tanácskozásán.
Július végéig mindenkit beoltanának
Eddig 39 949 694 felnőtt részesült a koronavírus elleni oltóanyag első adagjából Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a 18 évnél idősebb korcsoportok tagjainak 75,8 százalékát már beoltották. Közülük 26 799 944-en a második dózist is megkapták. Ezzel 50,9 százalékra emelkedett azoknak a felnőtteknek az aránya, akiknek már mindkét oltási adagot beadták. A brit kormány célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első dózist - írta az MTI.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve