A vírust egy olyan páciens szervezetében mutatták ki, aki Dublint érintve érkezett vissza Olaszországból - idézi az MTI a szakembert.
Chris Whitty, az angol tisztiorvosi szolgálat vezetője, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság területén - nem számítva a később nyilvánosságra hozott északír esetet - tizenöt fertőzöttről tudnak.
Franciaországban szerda este óta majdnem duplájára - 18-ról 38-ra - emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Ennek oka hogy sikerült azonosítani a már ismert betegekkel korábban kapcsolatba került személyeket. Ttizenkét eset összefüggésben áll a kedd este Észak-Franciaországban elhunyt fertőzöttel, három megbetegedést egy katonai támaszpontról jelentettek - mondta Olivier Véran francia egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint a hatóságok igyekeznek kordában tartani, illetve lassítani a vírus terjedését. Hangsúlyozta: Franciaország - 138 egészségügyi intézménnyel - felkészült a járványra.
Jerome Salomon, a francia egészségügyi tárca tisztségviselője később pontosította az adatokat: az eddigi 38 fertőzöttből ketten meghaltak, tizenketten felépültek, huszonnégyen továbbra is kórházi kezelésre szorulnak, kettőjük állapota súlyos.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve