A montenegrói fertőzött a múlt héten Bosznia-Hercegovinában járt, ott kaphatta el a vírust, jelenleg otthoni karanténban tartózkodik. Montenegróban így összesen 325 fertőzést regisztráltak a járvány megjelenése óta. Szerbiában egy nap alatt 12 251-ről 12 310-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Az ország a koronavírus-járvány második hullámára készülve megkezdte a következő évre vonatkozó tananyag felvételeit a virtuális oktatás számára. Ez egyelőre nem jelenti azt, hogy ősszel nem kezdődne meg az oktatás, de a tanárok nem szeretnék, ha ismét váratlanul érné őket az iskolák bezárása.
Koszovóban az utóbbi 24 órában 1437-ről 1486-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Egy gazdasági kutatóintézet szerint a koszovói költségvetés március és május között 133 millió euró bevételtől esett el a koronavírus-járvány miatt, ami 28,2 százalékos csökkenést jelent az előző év ugyanezen szakaszához képest.
Észak-Macedóniában vasárnapról hétfőre 3895-ről 4057-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A korábbi bejelentésekkel ellentétben Észak-Macedónia mégis megengedte, hogy a Görögországba tartók áthaladhassanak az országon, ám ezt csak szigorú szabályok betartása mellett tehetik. A turisták kizárólag a kijelölt határátkelőket és autópályákat használhatják, valamint legfeljebb öt órán belül el is kell hagyniuk Észak-Macedóniát.
Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2950-ről 2995-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A járvány kitörését követően rengetegen hívták a különböző segélyvonalakat - közölte értesülését a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán. Az emberek féltek a járvány következményeitől, emiatt a szokásosnál feszültebbek, stresszesebbek voltak, és a tanácsadóktól kértek segítséget a helyzet kezelésére. Az utóbbi napokban csökkent a hívások száma, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy az emberek már nem félnek annyira a koronavírus-járványtól, illetve annak következményeitől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve