Egyre többen szedik a lóféregtelenítő ivermectint, amiről egyes körökben elterjedt, hogy hatásos a covid ellen. Csakhogy nemcsak, hogy nem hatásos ellene, de könnyen túl is adagolható. Egy oklahomai orvos "egy maréknyi" páciense adagolta túl a szert, tovább terhelve a covid-esetekkel túlterhelt kórházi ellátórendszert. "A sürgősségi osztályok annyira túlterheltek, hogy még lőtt sebekkel is nehéz ellátáshoz jutni, nyilatkozta a héten a KFOR tévéadónak - áll a portál szemléjében.
Az ivermectin az elmúlt hetekben annyira népszerűvé vált bizonyos körökben, hogy még az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) is kénytelen volt figyelmeztetést kiadni augusztusban. "Önök nem lovak, önök nem tehenek" - állt a közleményben, amiben a szer veszélyeire figyelmeztettek, az ugyanis "súlyos károkat okozhat".
Az ivermectin alkalmazásának lehetőségét már a járvány kezdete óta vizsgálják, mert laboratóriumi vizsgálatok szerint a féreghajtó pusztítja a vírust is. Ugyanakkor az amerikai gyógyszerügynökség vizsgálatai szerint ehhez olyan nagy dózisban kell alkalmazni, ami már veszélyes az emberre. A legmegengedőbb értékelések szerint az eddigi vizsgálatok egyike se bizonyította, hogy az ivermectin hatásos volna, de ezt is csak a nagyon korlátozott számú vizsgálat alapján lehet állítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve