A túl sekély sírba temetett koronavírusos állatok az oszlás közben keletkezett gázok miatt felpuffadva gyakorlatilag zombiként lebegtek vissza a felszínre, emiatt újra el kellett őket temetni. Kiderült azonban, hogy közben a nyérctetemek megfertőzhették a talajvizet is, ezért ki kell őket ásni - derül ki a portál szemléjéből.
A talajvízszennyezés miatt a dán kormány elrendelte az exhumálást, de erre csak májusban kerül sor, mert azt feltételezik, hogy addigra talán nem lesznek fertőzőek. Kiásás után a tetemeket elégetik.
Kapcsolódó
A probléma oka, hogy a nyércek egy részét egy fürdésre alkalmas tó közelébe, másik részüket pedig ivóvízforrás közelébe temették.
A 17 millió koronavírusos nyérc lemészárlásért felelős miniszter még novemberben lemondott, a koronavírusra adott válaszlépés ugyanis törvénytelennek bizonyult. A dánok kormányba vetett bizalma a nyércek kiirtására vonatkozó döntés nyomán érezhetően megrendült. Az Aarhus egyetem felmérése szerint november közepén a megkérdezettek alig több mint fele mondta, hogy bízik a kormányban, míg júliusban ez az arány 75 százalék volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve