A portál egy olvasója által küldött linken található a Pro Publica cikke, amelyből kiderült, hogy egy 260 ezres texasi város, Laredo egyik magánkórháza márciusban 20 ezer darab gyorstesztet vásárolt az Anhui Deep Blue-tól 500 ezer dollárért. Ez a vérből kétfajta antitestet kimutató teszt alapvetően annak kimutatására való, hogy az illető átesett-e korábban a betegségen. A teszt bevetés előtt átesett a helyi egészségügyi hatóság hatékonyságvizsgálatán, amelyen arra jutottak, hogy a gyártó által nekik ígért 93-97 százalékos helyett mindössze 20 százalékos pontossággal működött a portál beszámolója szerint.
A gyártó cég vitatta a hatékonyságvizsgálat eredményét, de a laredoi hatóság ezzel együtt is megtiltotta a termék felhasználását.
A termék weboldalára kitett megtévesztő referencia - amelyről a 444.hu korábban is írt - ügyében a helyi rendőrség is nyomozást indított. A referencia ugyanis nem más, mint az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA levele, amit a cég amerikai hitelesítésként vagy forgalmazási engedélyként állít be, pedig mindössze azt nyugtázza, hogy a vállalat kezdeményezte az FDA-nál a termék bevizsgálását.
A Homeland Security Investigations nevű nyomozó szerv pedig le is foglalta egy időre a gyanús szállítmányt. Amit később visszaadtak ugyan az azt megvásároló magánkórháznak, de azok utána sem használhatták
A portál azon kérdésére, hogy a magyar hatóságok is letesztelték-e a Deep Blue gyorstesztjét, az Operatív Törzs nem válaszolt.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve