Az egészségügyi minisztérium honlapján péntek reggel megjelent adatok szerint március eleje, a járvány kirobbanása óta 4330 személy halt meg a koronavírus szövődményeiben. Csak ezen a héten 726-an haltak meg. Az áldozatok eddigi legmagasabb pontosított napi számát, 236-ot, kedden jegyezték.
A kórházakban 8236 személyt kezelnek, akik közül mintegy 1200-an súlyos állapotban vannak. Ezek az adatok is gyorsan nőnek. A cseh egészségügy arra készül, hogy a kórházi páciensek száma tovább emelkedik, a legnagyobb nyomásra a jövő hét folyamán számítanak. Az Egészségügyi Információk Intézete az általa készített elemzések alapján ezért azt javasolja az egészségügyi tárcának, hogy a közélet jelenlegi korlátozásait még két-három hétig tartsa fenn.
Kapcsolódó
Csütörtökön a laboratóriumi szűrések 13 231 új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami mintegy 2500-al kevesebb, mint a szerdai rekord. Az elvégzett tesztek pontos számát még nem közölték, de az utóbbi napokban mintegy 32-34 százalékuk hoz pozitív eredményt, amit a szakértők nagyon magas aránynak tartanak. A múlt héten napi átlagban több mint 40 ezer szűrést végeztek Csehországban. Pozitív eredményt, tehát fertőzést átlagban 13 ezer teszt mutatott ki. Az országban 173 343 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván.
A járványhelyzet pillanatnyilag a Prágától délkeletre eső Pelhrimov, valamint a közép-morvaországi Vsetín járásokban a legrosszabb, ahol százezer lakosra több mint ezer fertőzött esik.
Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.
Az országos labdarúgó- és jégkorong-bajnokságokat szigorú higiéniai előírások mellett a hét végén indítják újra. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségügyi probléma - hagyhatják el lakhelyeiket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve