Az Európai Bizottság és ügynökségei, a tagállamok illetékes hatóságai, az Európai Unió Tanácsának titkársága, valamint az Európai Határ- és Parti Őrség (Frontex) határvédelmi intézkedésekről folytatott megbeszélésén a felek azt hangsúlyozták, hogy a nemzeti határőségeknek, valamint az egészségügyi hatóságoknak folytatniuk kell a szoros együttműködést a járvány kitörésének megelőzése érekében.
Az Európai Bizottság minden fronton folytatja a vírus terjedésének visszaszorítását célzó munkáját, és mindenben segíti az ez idáig leginkább sújtott Olaszország erőfeszítéseit és valamennyi tagállamot.
Kapcsolódó
A szóvivő arra emlékeztetett, hogy az európai járványügyi központ (ECDC) fontosnak, követendőnek, hasznosnak és eredményesnek nevezte az olasz hatóságok intézkedéseit a megbetegedés további terjedésének elkerülése érdekében. Az uniós járványügyi szolgálat folyamatosan frissíti kockázatértékelési jelentéseit, az uniós bizottság pedig azok alapján naprakész útmutatást nyújt a veszélyeztetett területektől visszatérők vagy odautazók számára - mondta.
Az Európai Unió 232 millió eurót (mintegy 76,5 milliárd forint) különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására - jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben. Az unió támogatási csomagja segíteni fogja a WHO munkáját, és célzott finanszírozást nyújt a kevésbé fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró országok számára. Az unió célja a járvány világszintű visszaszorítása - közölte.
A COVID-19 vírustörzs már több mint 80 ezer embert megfertőzött szerte a világban, közel 2800-an pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a kínai Hupej tartományban történt.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve